Hírlevél
Hírlevelünkben rendszeres tájékoztatást kaphat a víztisztítás, vízlágyítás technológiájáról, eljárásokról, újításokról, illetőleg ezen téma és a vízszennyezés hazai és nemzetközi eseményeiről, híreiről.
Regisztrálok
Fórum
Kapcsolat: 1214 Budapest, II. Rákóczi Ferenc u. 277. A épület
Telefon: 06-1/276-3131, 06-20/222-9901, 06-20/222-9905 Fax: 06-1/276-9974
Vízbázisvédelem
INTERJÚ – GONDÁRNÉ SŐREGI KATALINIVOVIZ.HU – 2006.9.28.
IVOVIZ.HU: Az esztergomi, majd a miskolci ivóvízbázis sérülése óta újra a vízbázisvédelemé a szó. Mit jelent általánosan és szakmailag a vízbázisvédelem?
G.S.K.: Magyarország lakosságának vízellátását mintegy 80 %-ban partiszűrésű-, talaj-, karszt-, illetve rétegvizek (összefoglalóan felszínalatti vizek) szolgáltatják. A felszín alatti vizet a vízművek kutakkal termelik ki a vizet tározó kőzettestből. Vízbázisnak a termelőkutat vagy kutakat és azt a kőzettestet értjük, amelyből a termelőkutak utánpótlódása érkezik.
A vízművekkel feltárt, valamint a még használatba nem vett, mintegy 700 vízbázisunk sérülékeny, nincs természetes védőrétege, azaz a kőzetekben tárolt és mozgó vizet a felülről jövő, esetleges szennyeződéstől mi magunknak kell megvédeni.
Erre csak jogszabály adhat lehetőséget. A vízbázisok védelméről egy majdnem tízéves törvény rendelkezik, a 123/1997 (VII.18.) kormányrendelet. E törvényben foglaltak szerint minden ivóvíz kivételi műnek védőterülettel kell rendelkeznie. A védőterületeket hidrogeológiai alapon, számításokkal jelölik ki a szakemberek. Különböző védőterületek vannak: belső, külső, hidrogeológiai A és B. Ezeket aszerint különböztetjük meg, hogy egy esetlegesen a felszín alatti vízbe lejutó részecske mennyi idő alatt juthat el a kúthoz. Míg a belső védőterület esetében 20 nap, addig a hidrogeológiai B védőterület esetében 50 év az elérési idő. Az elérési időtől függően szigorodnak a vízbázisokon végezhető tevékenységekre vonatkozó korlátozások.
IVOVIZ.HU: 2007-re leáll az országos vízbázisvédelem állami finanszírozása? Miért, hiszen a fenntartható egészséges ivóvízellátás legfontosabb pillére lenne a vízbázisvédelem?
G.S.K.: Az illetékesek 1994-ben úgy döntöttek, hogy a vízbázisok védelembe helyezését állami pénzből fogják megvalósítani, hiszen ez még az állam feladata lett volna a rendszerváltás előtt. 1996-ban el is indult egy a "Sérülékeny földtani környezetben lévő ivóvízbázisok biztonságba helyezése" című program. Törvény írta elő, hogy a feladatot 2006-ig kell végrehajtani (ezt későbbiekben 2009-re módosították). 1997-2003-ig nagyjából zökkenőmentesen zajlott a program. A 658 db sérülékeny ivóvízbázisnak kb. egyharmadán lett befejezve a védőterületek meghatározása. Majd 2004-ben saját törvényeire fittyet hányva közölte a Környezetvédelmi Minisztérium, hogy nem ad több pénzt a programra. A szakmai vállalkozók szövetsége ekkor megpróbált tenni valamit. Levelet küldtünk minden fontosabb napilaphoz, e kísérletünk teljes érdektelenségbe fulladt, ekkor még nem betegedett meg senki (!). Elértük, hogy egy képviselő interpelláljon a Parlamentben, az illetékesek azonban úgy állították be, hogy szó sincs a program leállításáról. Mindenesetre, azért ez hatott egy kicsit, és 2005-re a program még kapott 600 millió forintot, amiből néhány folyamatban lévő vízbázisvédelmi munkát be lehetett fejezni. A program leállításának esett áldozatul az ország legnagyobb karsztos vízbázisa, a Miskolci Vízbázis is, amelynek diagnosztikai vizsgálatát 2004-ben akarta elindítani az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Hasonlóan, Budapest ivóvíz ellátását szolgáló legnagyobb vízbázis sem lett védelembe helyezve. 2005-ben a vízbázisvédelmi programot egy „delete” gombbal törölték a költségvetésből. Szakmai indok sohasem volt. A szakma véleménye nem érvényesült. A program hivatalos leállításáról a Minisztérium mind a mai napig nem értesítette sem a vízügyi igazgatóságokat, sem a vízműveket, sem a vizsgálatokat végző szakvállalkozókat, annak ellenére, hogy 75 db folyamatban lévő beruházás van az érvényben lévő szerződések szerint. Annyit azért lehet tudni, hogy a Minisztériumban is dolgoznak olyanok, akik harcolnak a vízbázisvédelmi programért, de ők is más alapokra kívánják helyezni a megvalósítást, hiszen az ilyen nagy állami programok finanszírozási formája teljesen átalakul a jövőben, és az EU-s támogatásokhoz igazodik teljes mértékben. Mivel azonban a támogatást mindig csak új beruházásra lehet megkapni, a „felfüggesztett” 75 sérülékeny ivóvízbázissal nem tudni mi lesz. A lassan 10 év óta tartó program valóban némi átalakításra szorul. Bármilyen hihetetlen is, de sok esetben a vízművek és a tulajdonos önkormányzatok nem akarják végrehajtani a védőterület kijelölésével járó intézkedéseket, ennek részben financiális okai vannak, másrészt a védőterületi tervek sok esetben nem egyeznek az önkormányzatok fejlesztési terveivel. Az Önkormányzatok sok esetben –tisztelet a kivételnek – nem a lakosság egészséges vízellátását tekintik elsődleges feladatuknak. Maga a jogszabályt is át kellene dolgozni. Van, amikor egyszerűen végrehajthatatlan. A jogszabály átdolgozását egyébként a Minisztérium 3 éve ígérgeti.
IVOVIZ.HU: Lehet-e összefüggés a vízkezelés-technológia fejlődése, és a vízbázisvédelem hanyatlása között?
G.S.K.: Vannak olyan álláspontok, hogy nincs szükség vízbázisvédelemre, mert gyakorlatilag minden víz tisztítható. Ezen nyilatkozatok mögött nyilvánvaló lobbi húzódik. Alapvetően azonban nem erről van szó. Az országban tavaly elindult egy ivóvízminőség javító program, amely lényegében csak technológiára fordítható. A Minisztérium képviselői egyébként nyilatkozataikban sokszor keverik a két programot. A vízminőségi program két okból indult. Az egyik az, hogy Magyarországon nagyon sok az elöregedett vízhálózat, termelőkút stb. Ezeket fel kell újítani, mert ezek rossz állapota is okozhat vízminőség romlást. A másik ok földtani eredetű. Az Alföld területén rengeteg a magas arzén tartalmú vizet termelő kút. A lakosság majdnem 10 %-a iszik jelenleg a határértéknél magasabb ’As’ tartalmú vizet. Tulajdonképpen eddig is ezt itta, de amikor beléptünk az EU-ba, a határérték 50 g/l-ről 10 g/l-re csökkent. Az ivóvízminőség javító program ez esetben a kiváltási lehetőségeket keresi, akár víztisztítással, akár új kúttal, akár a település regionális hálózatra való csatolásával. A két program tehát nem helyettesítheti egymást, hanem kiegészíti. A vízbázisvédelem a tárolókőzettől a kútig tart, a vízminőség javító program a kúttól a fogyasztóig. Sajnálatos, hogy néhányan ezt összekeverik.
IVOVIZ.HU: Lehet e jelentősége napjainkban az ’erős’ kommunikáció terén a vízbázisvédelmet ivóvízbázis-védelem meghatározásra cserélni? Mennyire szabad a szakma tudományos kreativitása?
G.S.K.: Nem biztos, hogy a kérdésre válaszolok, de a kommunikációt nem érdekli sem a vízbázisvédelem, sem az ivóvízbázis-védelem, egészen addig, amíg meg nem betegedik vagy hal valaki. Ez pedig szerencsére ritkán fordul elő. A szakmának semmiféle beleszólása nincs az országos folyamatok alakításába. A legnagyobb tekintéllyel bíró Mérnök Kamara is csak a vállát vonogatja, neki sincs beleszólása állítólag. Az a szerencse, hogy nálunk Magyarországon kiválóan képzett politikusok és közgazdászok dolgoznak, akik mindenhez értenek.
IVOVIZ.HU: Non-profit szervezetek részéről elindult egy ’sulibüfé' tájékoztató kezdeményezés. Mit írna az iskolásoknak a vízbázisvédelemről, az ivóvízfogyasztásról?
G.S.K.: Magyarországon a hálózatokba táplált ivóvíz nagyon jó minőségű, néha sajnos túlklórozzák, ez igaz. Gyakran az ásványvizes palackokban ugyanolyan típusú vizet lehet kapni, mint amilyeneket a vízművek termelnek. Így, ha otthon megtöltesz egy palackot vízzel semmiben sem lesz hátrányod. Egy másik gondolat, a vízbázisoknak mindenképpen ellensége a szemét. Ha láttatok már szeméttelepet, akkor bizonyára elképedtetek annak mennyiségén. Túl sok szemetet termelünk és ez nagyon nagy probléma lesz egy-két évtized múlva a Ti felnőtt korotokban. Az hogy rendelkezésünkre áll, van valami korlátlanul, nem azt jelenti, hogy korlátlanul ki kell azt használnunk. A fogyasztói társadalomnak éppen az a nagy problémája, hogy mindent el akar venni, azt is, amire nincs szüksége a fennmaradásához. Még egy gondolat az ivóvízről. A víznek nincs kézzel fogható, számszerűsíthető értéke, természetes, hogy van. De próbáld ki: egy hétig ne mosakodj, és igyál csak üdítőt (ehhez is kell víz!), lehetőség szerint levest se egyél, és a gyümölcsöt se mosd meg. Ja és a WC-t ne húzd le, mert az egyik legnagyobb fogyasztó. Inget és nadrágot csak egyszer cserélj a héten, így kevesebb víz kell a mosáshoz, és lehetőség szerint ne locsold a virágaidat se. Értékeld a dolgokat egy hét után! Utoljára még egy kérdés: Tudod honnan jön az otthoni vízcsapba az ivóvíz?
Víztisztító berendezések.hu
Címkék: Víztisztító berendezések forgalmazása, víztisztítás
Víztisztító berendezés / berendezések, Vízlágyító berendezés Víztisztító készülékek Vízlágyítás RO víz Tiszta víz Asztali szűrő/kannás szűrő
Aktívszén granulátum szűrő mint beépíthető szűrő
Aktívszén tömbszűrő /membrán-aktívszén-Kombináció A fordított ozmózis A gőzdesztilláció Az ioncserélés
Mészátalakítás mágnessel
Aktívszén granulátum szűrő mint beépíthető szűrő
Aktívszén tömbszűrő /membrán-aktívszén-Kombináció A fordított ozmózis A gőzdesztilláció Az ioncserélés
Mészátalakítás mágnessel
Hírek, cikkek
Az ásványvizek elnevezésére, jelölésére szigorú szabályok vonatkoznak
2007.04.02 11:18:53
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szerint a megvizsgált 54-ből 25 terméken rossz a jelölés.
Nestlé: Forrás vagy kút
2007.04.02 11:16:21
Nestlé Aquarel "Cédrus" - természetes forrásvíz vagy mesterséges kútvíz
Vizeink tisztasága
2007.04.02 11:11:14
Óriási iparvidékek vízgyűjtő területe országunk, vizeink 94 százaléka külföldről érkezik szennyezetten vagy részben szennyezetten, és nálunk folytatódik a vizek terhelése.
Vízbázisvédelem
2007.04.02 11:08:41
Interjú - Az esztergomi, majd a miskolci ivóvízbázis sérülése óta újra a vízbázisvédelemé a szó. Mit jelent általánosan és szakmailag a vízbázisvédelem?
Vegyszerrel szennyezett az ivóvíz
2007.04.02 11:06:51
Nagy figyelem kísérte az ivóvíz baktériumölő szerekkel való szennyezettségét, ám a tudósok most egy másik problémára összpontosítanak.